Voltam ma civilizációtörténetből vizsgázni és....hm, csak voltam. Mivel a dolgozatomra a nevemen és egy-két adaton kívül nem írtam semmit. Így nem lesz túl nagy feladat a tanár úrnak kijavítania a vizsgámat. Ezt persze nem kell félreérteni, én nem vagyok a dologra büszke, hiszen a bukás akkor is bukás, ha akartam, vagy ha nem. Így maradt pár napom még fixálni az anyagot és a szombati nappal túllépni ezen a vizsgán, nagy valószínűséggel sokkal jobb eredménnyel, mintha a maira írtam volna valamit.Másik dolog. A közgazdaságtan. Holnap beszélek azzal a tanárral is, hogy legyen olyan kedves és engedjen vizsgázni a rektorhelyettesi engedély nélkül is, mert nem lesz időm azt megszerezni. Ehhez fűznék még egy dolgot. Vagyis az egyik csoporttársam nehezményezte, hogy én a közepes eredményemmel el akarok menni újra vizsgázni, míg ő csak egy kettesre vágyik. Ezt én eddig meg is értem, mármint, hogy ő át akar menni. (mindenki ezt akarja) De mi a baj azzal, hogy én javítani akarok, ha nekem nem felel meg egy 3as?! Ő, akinek a tandíját az állam fizeti, könnyen beszél, hiszen kettessel is állami státuszban marad, de ha nekem mondjuk az a 4 vagy 5 kellene ahhoz, hogy államira kerüljek a következő évtől, hogy ne kelljen azért a 2 szemeszterért összesen 428 ezer Forintot kifizetnem, diákhitelből... Az miért fáj? Erre várom a magyarázatot. Mi a baj azzal, hogy küzdök egy cél érdekében, hogy ne kelljen halmoznom az adósságomat. Főleg abban az esetben, ha úgy érzem tudok változtatni az eseményeken...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése