Túl a szakdolgozaton és a beadandókon már látom, hogy nem olyan hatalmas dolgok. Remélem a három hét múlva esedékes államvizsgára is ezt tudom majd később mondani. Most csak szimplán kinyír az ideg.
Azt hittem, hogy jaaaj, nem fogok én félni, ez a vége... de nem. K****ra rettegek attól, hogy elrontom, miközben idáig minden simán ment.
Pont olyan érzés, mint amikor fuvolázni tanultam, az órákon szépen ment, de az előadás... Utálok szerepelni, kifejezetten, ha valamilyen tudásomra kíváncsi a jelenlévő közönség. Legyen az zenei, tánc, vagy éppen szakmai felkészültség. Mindig azt érzem, hogy aki figyeli a rosszat látja. Persze a kezdeti izgalom valamilyen szinten oldódik, de a negatív képek nem múlnak, egészen a végéig.
Ezért szeretnék már nagyon ott lenni 30-án este, hogy vége, befejeztem, megtettem, amit lehetett. Na és persze az az esti beígért koktélozás is igen motivál a legyünk túl rajta dolgon.
Persze egyéb félelmeim is vannak, jelen esetben a munkával, amit imádok. Az, hogy elveszítem. De persze se nem inni rá, se nem félni nem szeretnék a medvétől (pláne, hogy egy olyan állat hatalmas..)!
Ezért is mondom. A változások segítik a döntéseket. Úgyhogy meglátjuk..
*...különben kénytelen leszel megszeretni azt, amit kapsz. (George Bernard Shaw)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése