"Akkor elköltözöm..."

Azon gondolkodtam tengernyi szabadidőm során, hogy milyen lehet egyedül lakni. Rá kellett jönnöm, hogy nagy valószínűséggel nem olyan jó, mint korábban azt hittem.
Belegondoltam ugyanis, hogy akkor EGYEDÜL kell lenni. Nem szólsz senkihez. Ez így már szar. Főleg nekem, aki életében összesen egy félévnyit lakott egyedül egy szobában!, Angliában. Hiszen én a húgommal osztom meg a szobámat.
Az is felettébb különös lenne, hogy szombaton későn kelvén, az ebéd nem rotyogna a tűzhelyen, hanem semmi, de semmi nem lenne kész. Csak ha te csinálod meg. Abból amit te vettél. És ha nem vásároltál, nem eszel. Ha nem takarítasz, kosz lesz. Ha utána sem, még nagyobb kosz. És így tovább.
Szóval egyedül kell élni, felkelni, elaludni, enni, tv-t nézni, stb...
Biztos van pozitív oldala. Könnyebb tanulni, mert nem zavar senki, nem kell időre hazamenni. De azt hiszem ez nem pótol semmit. Úgyhogy nem akarok egyedül lakni hosszú távon. Rövidebb (pár hónapos) távlatban laknék, hiszen ez is tapasztat. Ez is élmény. A saját magaddal való kapcsolat ápolása, a saját felelősséged magad felé való megtapasztalása.

Most biztos mindenki bolondnak néz. Kijelentem: Nem léptem szektába, Nem olvasok fura könyveket és semmi ilyesmi, még rossz társaságba se keveredtem. Ezek önálló gondolatok, melyeket a túl sok szabadidő hoz fel. Kössétek le az időmet és nem fogok ilyeneket írni!