Önzőnek lenni káros, főleg saját magadnak

Korábban említettem, hogy a kicsi betegséggel küszködő, pl. náthás emberek, mennyire önzőek is tudnak lenni. Azt viszont nem mondtam, hogy ez, az önzőség, egy amolyan baktérium, ami mindenkiben benne van. Ez is a gyengeség hatására tör fel és vált ki szituációtól függően erősebb vagy gyengébb reakciókat. Így például egy ún. rizikós szituációban soha nem hosszútávú, hanem csak a saját magunk számára megfelelő rövid távú megoldásokban gondolkodunk. Ami nekünk akkor megfelel, ami akkor jónak tűnik. Ám ennek a helyzetnek a megszűntével hajlamosak vagyunk felismerni a hibát. Persze nem bevallani, csakis felismerni! Utólag mindenki okos. De azt megtanulni, hogy figyelj másokra és következetesen, megfontoltan dönts, arra már kevésbé vagyunk képesek. Pedig minden helyzet, amibe belemászunk, vagy önként, vagy máshogy, az is a mi döntésünk, a későbbiekben a mi hibánk és ez az amiből tanulnunk kéne. De ki szeret manapság tanulni? Főleg hibákból? Senki. Mert mint említettem ahhoz a bevallás is kéne, ami általában nem történik meg. Így zuhanhatunk később ugyanabba a hibába.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy magunkat a második helyre rakjuk, de legyen második hely. Mert ha csak egy hely van és az a miénk, akkor minek vannak emberi vagy akármilyen kapcsolataink? Hm? Elgondolkodtatok ezen valaha? Vagy csak én vagyok olyan, aki eltöpreng ezeken a dolgokon.
Bevallva persze én sem mindig tanulok az önzőségeimből, én sem vallom be, talán csak felismerem. De nem teszek ellene. Nem nézem meg, hogy mi volt a háttere a döntésemnek, vagy mi nem volt a háttere. Viszont azt kell megmondanom nektek, hogy haladok. Van már olyan helyzet, amelyben nem döntenék már úgy, mint korábban, mert megértettem, hogy miért nem jó, miért nem érdemes. Megtanultam a leckét. Ez a tanulópénz.