Írok, szerkesztek és örvendek

A mai napon befejeződött a lapszerkesztési gyakorlatom. Nem is akármilyen eredménnyel. Jelest kaptam. Ezt nem csak a megírt belső vezércikkemnek, hanem a szerkesztői feladataim megfelelő elvégzésének is köszönhetem.
Miután reggel bevonatoztam a havas Pilisvörösvárról, a napos Budapestre, hulla fáradtan értem be igen hamar a szerkesztőségbe. Odaadtam a remekül elkészített laptervemet a cinizmus nagymesterének, Buza tanár úrnak, aki rögtön 2 hibát is talált a kéziratomban, pedig akkor még el sem olvasta.:P
És miután elolvasta.... ollállá...
Nem azt mondom, hogy hibátlan vagyok, de azért eddig volt önbecsülésem és önbizalmam az írással kapcsolatban. Ez kb. 15 perc alatt megdőlt. Ennyi időbe telt a tanárnak, hogy egy korrektúra jelekkel teletűzdelt pacát csináljon a szépen szerkesztett kéziratomból. Nekem pedig egy 30 percembe kisilabizálni, hogy mi a szösz. Végül lett egy klassz kis cikk és egy kellemes nap, amikor én lehettem a szerkesztő és irányítgathattam a többieket.
Az utóbbi feladatokat nagyon élveztem. A cikk megírását kevésbé. De nem baj. Ezek szerint nem vagyok egy újságíró.
A nyomtatott lap pedig már csak elégedettséggel tölt el. Annyira klassz, hogy szerkesztőségesdit (nem létező szó!) játszhattunk!!
Az eredmény hirdetéskor persze az öröm elillant és reszkető gyomorral vártuk az ítéletet, ami meglepően pozitívnak bizonyult (számomra). Oktatónk elmondása szerint a cikkem nem lett borzalmas (vagyis jó), nem vagyok menthetetlen (gyakorlással egész kellemes cikkeket írhatok), és egészen jól értem a műfajt (ami a belső vezércikk). Tulajdonképpen egy jót (4) kaptam a cikkre, de mivel rendesen és szorgalmasan elvégeztem a szerkesztői feladataimat, ezért megkaptam a jelest (5).
Ági, aki a pollenek témáját taglalta, csak egy közepest (3) kapott, pedig így utólag elolvasva a cikkeket, volt olyan aki vele azonos érdemjeggyel büszkélkedhet, de véletlenül sem éri el azt a szintet. Vagyis egyik csoporttársunk, aki már korábban is elkeserítően értetlen volt, egy olyan borzalmasan unalmas irományt produkált, hogy egy ültő helyemben képtelen vagyok elolvasni. Szerintem szar. De a jeles érdemjegyben részesült társunk sem alkotott maradandót, ugyanis én így utólag jó pár stilisztikai hibát véltem felfedezni. De mindegy. Nekem nem posztom felettük ítélkezni, aki pedig megtehette azt adta ami. No comment. (ill. az már volt:D)

Az aerobikon pedig azt hittem leszakad a popóm. Állatira rágyúrtunk.

Ha ezeket a mondatokat Buza Péter tanár úr olvasná. Szégyellné, hogy megadta az ötöst. Az tuti.:D:D