Írtam már a féltékenységről? Remélem nem.Tulajdonképpen hasonló az önzőséghez, abból táplálkozik, de van egy önértékelési része is. Vagyis a féltékeny ember önmagával áll harcban, nem hisz a képességeiben, szépségében..stb. Önző viszont, mert a nyílt féltékenységgel a megnyugtatásra vár, vagy a dicséretre. Tehát elvája, hogy a másik kimondja, hogy ő jó, de önmaga nem hiszi el. Szép, mi?
Ennek az érzésnek a legyőzése önkontrollal és -fejlesztéssel sikerülhet. Hiszen az érzés a másikra való tulzott figyelemból, a vizslatásból ered. Olyan mint a néni, aki szidja a szomszédját, de folyton róla kérdez másokat. A féltékeny ember bizonyos esetekben bevallja az érzést, bizonyos esetekben nem. De mind a kettő ugyanazt akarja: figyelmet. Eért is önző ez a fajta viselkedés.
Én is sokszor vagyok/voltam féltékeny. Különböző dolgokra, emberekre. De rájöttem, hogy nem leszek több, sikeresebb, vagy értéksebb a féltékenységtől, csak kevesebb. Egy önbecsülésnyivel.
Más elérte? Gratula, én is el tudom és el fogom. És lehet, hogy másban én vagyok előrébb. Ki tudja..
Azt gondtam régen, hogy egy ember nem tud kibújni a bőréből, amit korábban megtett, azt késöbb is meg fogja. De közben én is hibáztam, meg még egyszer és ma már nem tenném meg azokat a hibákat. A gondolkodás tehát változhat, a hozzáállás lehet más és talán ellentétes a korábbival. Csak azt kell tudnunk, hogy az illető, tehát saját magunk, vagy a kérdéses személy hibának tekinti-e azt a korábbi cselekményt. Ha igen... na ugye megmondtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése