A pozitív kihívások és aránytalan várakozások napja - élménybeszámoló

Vége az első hetemnek. Nem mondhatnám sem kifejezetten jónak, kiemelkedőnek, de azt sem lehet elmondani róla, hogy rossz volt. Az első két iskolában töltött napomról már korábban adtam beszámolót, így ennek további taglalásától eltekintenék. Viszont a csütörtök story-t hallanotok kell, vagyis inkább olvasnotok. Nem mintha az valami nagy szám lett volna, de mivel ez az én naplóm, az én életemről, így megtehetem, hogy ha unalmas akkor is elmesélem.:D

Szóval minden 10.05-kor kezdődött..

Bemelegítés gyanánt kaptunk reggelire egy kis Európai Uniós ismereteket. Egy roppant különös figura tanítja, aki 10-ből 8 történethez korábbi vizsgabakikat is felhozott példának. Eleve nem szeretem végighallgatni az ilyen történeteket, mert végtelenül untatnak, de mivel nem állhattam fel és mehettem ki az óráról, így kénytelen-kelletlen mégiscsak megtettem. Az óra, vagyis a tananyag nem vészes, megtanulható. Viszont sajnos korábban aggódtam amiatt, hogy a tanár amolyan picit szélsőséges formában áll a témához, ez egy jogos aggodalom volt. Egy "EU-buzival" van dolgunk. Ami alatt azt kell érteni, hogy szerinte az EU a legjobb dolog, ami Európával megtörténhetett. Mivel a témában véletlenül sem vagyok szakértő, mondhatni igazán tudatlan vagyok e téren, így sajna valamilyen szintű befolyása van a véleményemre. Mivel még csak bevezettük az anyagot, így még nem tudom, de majd kiderül.

Mondhatni ebédre érkezett a volt MÚOSZ elnök tanítani. Wisinger tanárbácsi már az első percben kiszúrt, és természetesen miután mindenki csöndben maradt, akkor közölte jó hangosan velem, hogy óra után szeretne beszélni szerény személyemmel. Majd ehhez szépen meg is magyarázta lusta és felettébb hangos évfolyamomnak, hogy engem ő már tanított. Ezzel persze csak az a baj, hogy ez úgy hatott mintha egy hatalmas villogó nyíllal mutogatnának rám, amibe az van írva, hogy van ebből jegyzete! Mint a rajzfilmekben.. Köszönöm, tanár úr!

Az óra rendben lezajlott, szokásos első sorok jegyzetelve, hátsók beszélgetve, eltöltöttük az órát. Majd én mosolyogva odalibbentem bemártómhoz, aki lelkesen közölte, hogy fel vagyok mentve az óralátogatási kötelezettség alól, valamint vizsgáznom sem kell, csak egy beadandóval megúszom a kurzust. (persze a cél nem a megúszás, mivel ez alap tantárgy és részben alap műveltség, de ez most itt nem lényeg) Ebben persze csak az a mókás, hogy én korábban kérvényt nyújtottam be a korábbi jegyem elszámolásáért. Ha ezt az engedélyt megkapom, akkor is szeretném a beadandót megírni. Azt gondolom, hogy egy újságíró egy írott szövegről profibb véleményt tud formálni, mint egy laikus és én szeretem magam ilyen formában próbára tenni. A kihívások azért vannak, hogy inspiráljanak és feldobjanak, nem lelombozás céljából.

Nem árt ha egy kicsit felpörgetem az agyam, mert lassan kezdek egy zombivá válni.

A nap utolsó, egy helyben ülős-tanulós órája elmaradt. Erről nem tájékoztatott persze senki és több mint 20 percet álltunk az ajtóban. Sebaj, ez legyen életem legnagyobb gondja.

A nap eztán következő része a mélységes unalomtól az elcsigázott várakozásig kategóriába esik. 2 és fél óra... leírni is sok, nem hogy kivárni. És mindezt miért? Egy vacak aerobikért, ami (wait for it :D) 10 percig tartott. Nincs arányban, jól látod.